Fursuit
Fursuitoknak nevezzük azokat a furry karaktert megvalósító jelmezeket, amelyeket fursuiterek viselnek nemzetközi furry találkozók alkalmával. Mivel a médiában a fursuitereket szerepeltetik, ha egy ilyen találkozón jelen van a sajtó, a köznyelvben a furry egyenlő a fursuiterrel. Ezért is fontos, hogy a fursuit egyrészt igényesen elkészített legyen, másrészt viselője ügyeljen a magára vállalt szerepre. Előfordul, hogy valamilyen jótékonysági tevékenység keretében, például állatkertben jelmezesek szórakoztatják a látogatókat, ekkor tudnunk kell, hogyan kezeljük a gyermekeket.
A fursuit lehet teljes vagy részleges, utóbbi lehet akár egy egyszerű farok, mancs vagy fül. Egy-egy jelmez tartalmazhat hűtőventillátorokat és animatronikát is, és a többszázezer forintos értéket is elérhetik. Vannak, akik maguk készítik el suitjaik, mások commissionöltetik azokat. Sok készítő a honlapján osztja meg a készítés menetét és tapasztalatait. A fursuit viselésének művészete a fursuiting.
Tartalomjegyzék
Fursuitok típusai[szerkesztés]
Hagyományosan a fursuit áll egy fejrészből, mancsokból (kéz és láb), egy egész testet takaró törzsrészből és egy ehhez csatolt farokrészből. A farok csatlakozhat a viselő övéhez is, és különböző szerkezeteket is magában foglalhat. A törzsrész tartalmazhat párnázást, ami kiemeli a karakterre jellemző testfelépítést.
A részleges suit vagy feles suit nem tartalmaz törzsrészt, ez hagyományos ruházat viselését teszi lehetővé a fej, mancs és farokrésszel együtt. A mancsokhoz ekkor olyan kar és lábszázrész tartozik, amely elrejti a viselő maradék szabad bőrfelületét.
Új jelenség az úgynevezett háromnegyedes suit, amely egy nadrágszerű résszel rendelkezik, így ruházat szempontjából csak egy póló szükséges.
Négylábú (feral) karakterek megelevenítésére szolgál a quadsuit, amely négykézláb járva viselhető.
Fursuit viselésének oka[szerkesztés]
A célok, amelyek végett valaki fursuitot ölt magára, többek között a következők lehetnek:
Munka vagy jótékonysági tevékenység[szerkesztés]
Állatjelmezek kapcsán egyeseknek az Egyesült Államokban a sportrendezvényeken a csapat kabalaállata juthat eszébe, ám a kabalaállat-jelmezek többsége nem fursuit, és az azt viselő személyek is többnyire nem furryk. Előfordul, hogy ügynökségek előadókat kérnek fel egy karakter megelevenítésére, máskor a fursuiterek maguk viszik a munkájukat egy-egy rendezvényre. Az USA-ban több önkéntes szervezet is alakult, amelyek tömörítik azokat a fursuiterek, akik szórakoztatás céljából közösségi helyszíneken lépnek fel, akár felkérésre, akár a szervezőséget felkeresve. Egyes csoportok maguk is jótékonysági eseményeket szerveznek, vagy önmaguk és környezetük szórakoztatása céljából járókelőknek adnak elő műsort.
Rendezvények, parádék, kiállítások[szerkesztés]
Több furry örömét leli, ha felveheti fursuitját egy-egy parádé, kiállítás vagy épp furry rendezvény, más szóval convention alkalmával. Gyakorta személyes karaktereket mintáznak ezek a fursuitok, melyek a szerepjáték révén kelnek életre. Egy fursuiter megfogalmazása szerint ekkor a külsője az igaz belső önmagát tükrözi. Fursuiterekkel találkozhatunk kisebb furry összejöveteleken is. Az Egyesült Államokban előfordul, hogy láthatunk jelmezeseket üzletek környékén, míg mások bevásárlóközpontokban szórakoztatják a nézelődőket. Amerikában egyébként léteznek olyan közterületek, ahol biztonsági okokból törvény tiltja az arc takarását.
Szerepjáték[szerkesztés]
A szerepjátékot vagy LARP (Live-Action Role Playing) játékot űzök egy csoportja részletesen kidolgozott jelmezeket, köztük fursuitokat készítenek karaktereiknek. A LARP játékok alkalmával viselt jelmezek gyakran féljelmezek, bár akadnak teljes alakos suitot viselő szerepjátékosok is. A játék a fursitertől további kiegészítők hordását igényelheti, így megesik, hogy a fursuit maga is jelmezt ölt.
Szexualitás[szerkesztés]
A furry tábor elenyésző hányada a fursuitot szexuális segédeszköznek tartja. Az eladott suitok egy töredéke kimondottan szexuális tevékenységekhez lett tervezve. Mások maguk végzik el a szükséges beavatkozásokat suitjukon.
Spiritualitás[szerkesztés]
Egyes otherkinek és theriantrópok is űzik a fursuiting művészetét mint a belül lakozó állat kifejezését. A spirituális céllal készült suitok jellemzően részletesek és különlegesek.
Testbeszéd[szerkesztés]
A fursuiterek általában nem beszélnek a jelmezben. Ennek több oka lehet:
- Hogy megőrizzék anonimitásukat.
- A jelmezek többségé szivacsos kialakítású, amelyből nem lehet hallani a beszélőt.
- A megformált karakter eleve nem beszél.
Ennek köszönhetően nagyon fontossá válik a testbeszéd. A karakter megformálása során nagyon fontossá válik a nem verbális kommunikáció.
Ahogy a fursuiter a jelmezben viselkedik, a külvilág is úgy fog viszonyulni hozzá.
Lehet maga fursuit gyönyörűen kidolgozott, ha a fursuiter csak egy helyben áll, és nem csinál semmit. Ettől unalmas lesz.
Egy karaktert mindig a színészi játék tölt meg valódi élettel.
Pl.:
- Vidám ugrándozós karakter.
- Komoly, izompacsirta karakter.
- Kicsit butus, de aranyos karakter.
- stb...
Többféle karaktert lehet megformálni, ennek csak a képzelet szab határt.
Amikor a fursuiter valóban beszél, ezt legtöbbször csak a fursuit handler számára hallhatóan teszi, vagy közeli barátok, ismerősök előtt.