Ugrás a tartalomhoz

Biedermeier

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az ifjú Széchenyi István gróf biedermeier kori viseletben és divatos szakállal ábrázolva[1] Johann Ender vízfestményén, 1818
A biedermeier bútor stílusa kispolgári miliőt, békét, nyugalmat áraszt

A biedermeier (bieder: egyszerű, szerény; Meier: a leggyakoribb német vezetéknév) átmeneti művészeti stílus volt elsősorban Közép-Európában, főként 1815 és 1848 között. A klasszicizmus, illetve az empire lassú elhalásával párhuzamosan kifejlődött polgári stílus, amely Magyarországon „táblabíró” stílus néven virágzott.[2] Több művészeti ágban, így a festőművészetben, az irodalomban és a lakáskultúrában is jelentkezett. A stílus kispolgári miliőt, békét, nyugalmat áraszt egyszerű eszközökkel, pátoszmentesen, mind a festészetben, mind a lakásberendezések területén. Jellemzője a kisember megértő ábrázolása. Ezért fontos szerephez jut a portré, a biedermeier portrék általában kispolgári romantikával átitatott klasszicista festmények. Fontos a zsánerkép is, melyre egyik legismertebb példa Borsos József Bál után című festménye a Magyar Nemzeti Galériában. Biedermeier stílusúnak szokták minősíteni az első magyar kártyát is. Jellegzetesek a biedermeier bútorok hajlított formáikkal. Új szekrénytípus a vitrines szekrény. Ép biedermeier bútorokat őriznek Jókai Mór balatonfüredi villájában és a Magyar Nemzeti Múzeumban (Deák Ferenc íróasztala). A biedermeier irodalom a festészethez hasonlóan az életképet helyezi előtérbe. A stílus egyes elemei még Petőfi Sándor költészetében is előfordulnak.

Főbb képviselői

[szerkesztés]
Barabás Miklós: Galambposta

A festészetben

[szerkesztés]

Az irodalomban

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Biedermeier korszak általános jellemzése Archiválva 2016. szeptember 10-i dátummal a Wayback Machine-ben, asbothkeszthely.hu
  2. szerk.: Éber László, Gombosi György: Művészeti lexikon. Győző Andor, 111. o. (1935) 

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]