Ugrás a tartalomhoz

Vadász Krisztina

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vadász Krisztina
Született1992. június 22. (32 éves)
Szeged
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Iskolái

SablonWikidataSegítség

Vadász Krisztina (Szeged, 1992. június 22. –) magyar színésznő, rendező, koreográfus.

Pályafutása

[szerkesztés]

Ötéves korában kezdett táncolni, majd a Tarjáni Magyar-Német Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tánc tagozatán tanult. 5 éven keresztül tanult zongorázni, és magánénekre is járt az általános iskolai évei alatt. Az alapfokú táncoktatás után a szegedi X-treme Hip Hop Tánciskolában tanult tovább.

2011-ben Szentesen érettségizett a Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán, majd ugyanebben az évben a budapesti Shakespeare Színművészeti Akadémia színész II. képzését kezdte el. Innen azonban átjelentkezett a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola színészképzésére, és itt fejezte be azt.

A 2014/2015-ös évadban a Táp Színháznál dolgozott produkciós asszisztensként, és rendezőasszisztensként.

2015–2020 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező, fizikai színházi koreográfus szakára járt.

2020 óta az Y csoport színházi műhely tagja.

Filmes szerepei

[szerkesztés]

Színházi rendezései

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Címváltozatok: A Szecsuáni jóember, A jóember Szecsuánból, Jó embert keresünk... (Der gute Mensch von Sezuan, 1940/1942)

Források

[szerkesztés]