III. Celesztin pápa

III. Celesztin pápa
a katolikus egyház vezetője
Eredeti neve	Giacinto Bobone
Született	1106 Róma
Megválasztása	1191. március 21.
Beiktatása	1191. április 14.
Pontifikátusának vége	1198. január 8.
Elhunyt	1198. január 8. (92 évesen) Róma
Előző pápa Következő pápa III. Kelemen III. Ince
III. Celesztin pápa aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz III. Celesztin pápa témájú médiaállományokat.

III. Celesztin (Róma, 1106 – Róma, 1198. január 8.) uralkodói néven foglalta el a római katolikus egyház legfőbb hivatalát a történelem 175. pápája. Celesztin nyolcvanöt évesen foglalta el a trónt, azonban korához mérten igen erélyesen lépett fel az egyház védelmében. Pontifikátusának jelentős része a Német-római Birodalom ifjú és energikus császárja, VI. Henrik elleni hadakozásból állt.

Élete és pályája

1106 körül született Rómában Giacinto Borbone-Orsino néven. Az ősi nemes Orsini-család első tagja volt, aki az egyházi pályán elérte az egyházfői méltóságot. A város egyik legbefolyásosabb családjának sarjaként elsőrangú neveltetésben részesült, majd egyházi pályára lépett. Több évig Pierre Abélard tanítványa volt, majd 1144-ben bíboros-diakónussá szentelték. IV. Adorján pápa idejében került a pápai udvar közelébe, majd Németországba utazott, hogy közvetítsen az egyházfő és Barbarossa Frigyes császár között. Később III. Sándor pontifikátusa alatt is gyakran Frigyes udvarába utazott, hogy tárgyaljon a császár követeivel.1154-ben és 1172-ben Hispánia pápai követe volt.

Pápaként Henrik ellen

III. Celesztin pápa

Mindannak ellenére, hogy Giacinto nem volt olyan rangban, amely a pápaválasztáskor őt a jelöltek közé emelte volna, 1191. március 30-án a bíborosok kollégiuma őt választotta meg III. Kelemen utódjának. Április 13-án diakónusi rangját a klérus presbiterivé, majd másnap püspökivé szentelte fel.
Pontifikátusának kezdete igen visszás ceremóniával vette kezdetét, ugyanis felszentelése után egy nappal a Szent Péter-bazilika falai között császárrá koronázta a korábbi egyházfők ellen állást foglaló VI. Henriket és szicíliai feleségét, Konstanciát. A Laterán ettől a gesztustól várta a császári korona és a pápa viszonyának rendeződését, már csak azért is, mert Henrik sereget akart küldeni Tankréd, szicíliai király ellen, aki a pápa támogatásával foglalhatta el a trónt. A Pápai Állam minden igyekezete ellenére Henriket nem lehetett eltéríteni akaratától, és serege élén Tankréd ellen vonult. A császár Rómától is segítséget várt, azonban a város lakói kikötötték, hogy csak akkor segítenek Henriknek, ha ráveszi Celesztint, hogy engedélyezze Róma bosszúját Tusculum város felett. Ugyan a pápának nem sok beleszólást engedett a császár, mégis az ő tudtával rohanták meg Tusculum városát, amelyet porig rombolt a dühös római nép, mert a város segített elbújtatni Róma ellenségeit. Celesztin soha nem tudta megbocsátani magának, hogy nem volt olyan erős, mint II. Ince pápa Tivolival kapcsolatban.

III. Celesztin megadományozza a Német Lovagrendet

Henrik a vérengzést követően Szicília ellen vonult, azonban Tankréd óriási vereséget mért az uralkodóra, és még Konstancia császárnét is foglyul ejtette. A Németországba menekülő császár kérte Celesztin befolyását felesége megmentéséért. A szicíliai uralkodó hallgatott a pápa szavára, és szabadon engedte a császárnőt. Azonban Henrik nem érzett hálát a pápa iránt, és birodalmában azonnal saját elképzelése szerint kezdte alakítani az egyházi méltóságokat, elnyomva az egyház hatalmát.

Celesztin többször is kiközösítéssel fenyegette meg a császárt, főként miután 1192-ben, V. Lipót osztrák herceggel elfogatta Oroszlánszívű Richárdot, Anglia királyát. A keresztes hadakozásaiból hazafelé tartó uralkodó szabadulásáért százezer fontot követelt. Celesztin 1193-ban végül kénytelen volt kiátkozni Lipót herceget és segítőit, majd megígérte, hogy ugyanez a sors vár a császárra is, ha nem engedi útjára Richárdot. Henrik végül engedett, de a pápa ellen bosszút fogadott. Erre 1194-ben megfelelő alkalom nyílt, ugyanis meghalt Tankréd, Szicília királya. A nyomába lépő gyenge uralkodó pedig nem volt képes feltartóztatni Henrik seregét. A pápa igyekezett diplomáciai eszközökkel megakadályozni, hogy Közép-Itália a császár két állama közé kerüljön, azonban ez nem sikerült. Sőt a császár elérte, hogy Celesztin elismerje őt Szicília urának, és 1194 karácsonyán Palermóban fejére tegye a királyi koronát.

Henrik ezek után birodalmának központját Szicíliába helyezte át, és minden erejével azon volt, hogy a pápa fennhatósága alá tartozó területekből minél nagyobb részt hajtson uralma alá. Celesztin és Henrik hadakozásának végül a császár váratlan halála vetett véget 1197 szeptemberében.

A Henrikkel szembeni konfliktus annyira lekötötte a pápa erejét, hogy Európa más részeivel addig nem is tudott foglalkozni. 1197 után azonban változott a helyzet. Immár kilencvenkettedik életévében hozzáfogott a házasság szentségének védelméhez. Sikerült rávennie IX. Alfonzot, Kasztília királyát, hogy felbontsa vérfertőző jegyességét egy portugál hercegnővel. Megromlott a kapcsolata Franciaországgal, miután érvénytelennek nyilvánította II. Fülöp Ágost király első házasságát. Gregorius de Sancto Apostolo bíboros személyében pápai legátust küldött Magyarországra, hogy 1192-ben I. Lászlót szentté avassák. Megerősítette pápai levelében az egri, a csanádi és a kalocsai érseki széket is. Az ő pontifikátusa alatt fejezte be Cencio Savelli a Liber censuumot, amely a pápaság javainak teljes jegyzéke volt. Celesztin álma egy elsöprő erejű keresztes hadjárat indítása volt, és ezért megerősítette a Német Lovagrend jogait.

Pontifikátusának utolsó hónapjaiban le akart mondani trónjáról és utódot jelölt Szent Péter trónusára, azonban a klérus ezt nem engedte. 1198. január 8-án halt meg és testét a Lateránban helyezték örök nyugalomra.

Művei

• Documenta Catholica Omnia (latin nyelven). (Hozzáférés: 2011. december 6.)

Jegyzetek

Előző pápa:
III. Kelemen

Római pápa
1191 – 1198

Következő pápa:
III. Ince